Csapatunk

Árpád a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt a honfoglalás idején – melynek során elődeink Etelközből a Kárpát-medencébe települtek.

Emléke előtt tisztelegve 1971-ben a Wels-i „magyar törzsek”, Balla Sándor első csapatparancsnokkal (1971-73) az élén, megalapították a 80. számú Árpád Cserkészcsapatot. Kezdetét vette egy utazás amely Istennek hála ma is tart.

Vezetőink Kiss Mihály (1973-84), Lukács Károly (1984-92), Sieche Erzsébet  (1992-2007), Szakáts Júlia (2007-2012), Lukács Levente (2012-2018), Szabó Zsaklin (2018-2020) áldozatos munkájának köszönhetően csapatunk immár 53 éve ápolja az itteni magyarság számára fontos magyar nyelvet, magyar kultúrát , történelmet és cserkészismereteket.
2021-ben Altordai István kemény munkával szervezte újjá a csapatot,  amely jelenleg 18 fővel, két őrsre osztva (csk. Csuka őrs – ŐV. Tatos István – és kcs. Ravasz Róka őrs – ŐV. Bassel Zsolt) működik. A 3 kiscserkész és 11 cserkészek útját 4 felnőtt cserkész igazgatja. Nagy hangsúlyt fektetünk hogy vízi programjaink ne csak érdekesek, hanem minőségiek és biztonságosak legyenek. Programjainkat a benti cserkészfoglalkozások, néhány órás evezés,  portyázás, túrázás mellett, minden évben a nyári egy hetes kenus csapattáborunk koronázza meg. Jó munkát!