Első csapattábor – Evezz velünk!

A cserkészek életében a tábor az év kicsúcsosodását jelenti. Főként a természet szeretetét, megóvását, az együttélést, az önfegyelmet, az önmagukról való gondoskodást tanulják meg ez idő alatt.


2022-ben az újonnan megalakult csapatunk megrendezte első csapattáborát!


Elsősorban a cserkésztudásukat bővítettük, sok kis cserkésznek élete első tábora volt ahol meghatározó tapasztalatokat szereztek. Tehát a természetben való létezést, a túlélést, a tűzrakást, a csomózást tanulták. De volt egészségügyi előadásunk, kézműves foglalkozásunk is, és természetesen naponta eveztünk! Jó munkát!